Kósza gondolatok

Helytállni a világban. Gondoskodni magadról és egymásról. Szeretni. Tanulni, a jövőbe nézni. Felnőni. Néha nehéz. Nincs szabadság, ma anya főz, vagy pihenő. Kicsit elveszek a világban. Kéne egy kis idő magamra. Igen. és ekkor jó hátradőlni. Semmit sem csinálni, semmi hasznosat. Hátra feküdni, és hallgatni egy gyönyörű keserédes dalt: http://www.youtube.com/watch?v=zaLoBdqcvVY . Mintha csak azt mondaná, viszlát gyerekkor. Viszlát ártatlan tudatlanság, viszlát legnagyobb probléma, hogy megette a padtársam a csokimat. Fárasztó néha. A sok felelősség, a munka, a tanulás, az út keresése. Önmagam megtalálása. De mégis... boldog vagyok, és örömmel tölt el, amit csinálok. Minden egyes újabb pihenő, egy rövid megálló, egy öt perc magamra... és a gondolat, hogy mennyire is szeretek élni. http://www.youtube.com/watch?v=WA8j_b5WTys

A tárgyfelvétel és az órák

Egy kicsit megkésve írok erről a témakörről, de mindezt csak azért, hogy magukról az órákról is tudjak beszélni. :) Dióhéjban, kétféle óra van: előadás és gyakorlat - az előadás nem kötelező (de erősen ajánlott), míg a gyakorlatokon jelenlétit vezetnek, és aki kettőnél többször hiányzik, az nem vizsgázhat, vagyis bukta a tárgyat és a krediteket. Összesen 120 kreditet kell egy évben teljesíteni. Nekem négy 30 kredites tárgyam van: Reading Writing (angol irodalom), Introduction to the Culture and Literature of Modern France (francia kultúra és irodalom)), French Language 3A (francia nyelv) és How Should One Live? (morálfilozófia).

Az előadásokon együtt van az egész évfolyam, így ott nem volt különösebb választásunk: egy megadott időpontra be kell menni egy előadóba, és más teendő nincs. Maximum nem bemenni, ha fáradtak vagyunk. A gyakorlatok felvétele ennél körülményesebb volt, de nem túl nehéz. Az egyetemnek van egy Neptunhoz hasonló saját rendszere, azzal a különbséggel, hogy működik. Minden előadáshoz felkínál egy gyakorlatot, ahol mi kiválaszthatjuk, hogy milyen időpontban szeretnénk menni. Ez szerintem nagyon fair. Először kicsit bonyolultnak tűnt, meg is voltam ijedve, nehogy félrekattintsak, stb, de az idő távlatából már roppant egyszerű. S készen is van a félév tárgyfelvétele.

Nagyon kevés órám van, számszerint 13 egy héten. Legkorábban tízre járok be, aztán hazamegyek ebédelni, majd délután visszamegyek. A szerdám üres, és pénteken is csak egy órám van. Ezzel ellentétben, vagy ebből kifolyólag viszont nagyon sokat követelnek. Rengeteg esszét kell írnunk, beadandókat csinálni, amiket szigorúan osztályoznak. 20-as skálán kapunk egy jegyet, nekem eddig egy12-esem, és egy 15-ösöm van. Vicces, hogy mindkét esszémhez többnyire pozitív komment volt írva, annak ellenére, hogy 8, illetve 5 pontot vesztettem. Ez itt elvileg jónak számít. :D Arról nem is beszélve, hogy a negatív észrevételeken lehetetlen javítani. Az egyik feladatban 100 szóban kellett válaszolni egy kérdésre, én 99-et írtam. Erre a tanár megjegyzése: "nagyon, nagyon jó, de kicsit ki tudnád bővebben fejteni? túl szűkszavú". ééés ment is le a pont: négyből kettő.

Hétfő, 11:00, Francia irodalom előadás

Irodalom és kultúra, nagyon érdekes. :) Filmeket nézünk, olvasunk, beszélgetünk. Angolul... a francia irodalmi művekről, ami kicsit furcsa, és sokszor zavaró, mivel a nyelvet nem is használjuk. Megkérdeztem erről a tanárt, azt mondta, ez nem nyelvóra, hanem kultúra, és az a cél, hogy minél jobban megismerjük. Hát jó. A tananyag egyébként Jacques Prévert, 20. századi költőt, Annie Ernaux kortárs írónőt, filmeket, illetve egy kis történelmet takar. Prévert verseit szeretem eddig a legjobban, könnyen érthető, letisztult, mégis fantasztikus verseket írt. Valószínűleg ezért olyan népszerű Franciaországban. A tanár isteníti, ami viszont nem jó. Amikor minden egyes felolvasott vers után 5 percig azt kellett hallgatnunk hogy Prévert egy földre szállt isten, és aki nem szereti, annak nincs ízlése, és ez a vers is, áá, az már kezdett sok lenni.

Jacques Prévert - Le jardin

Des milliers et des milliers d'années 

Ne sauraient suffire 

Pour dire 

La petite seconde d'éternité 

Où tu m'as embrassé 

Où je t'ai embrassèe 

Un matin dans la lumière de l'hiver 

Au parc Montsouris à Paris 

A Paris 

Sur la terre 

La terre qui est un astre.

Jacques Prévert - A kert

Évmilliók kellenének

Hogy elmondhassam

A pillanat
Halhatatlanságát
Amikor megcsókolsz
S mikor megcsókollak

Egy fényes téli reggelen

A Montsouris Parkban
Párizsban
Itt, a földön
Ami egy ragyogó csillag.

(igyekeztem szépen lefordítani :))

Hétfő, 14:00, Filozófia gyakorlat

Ezt az órát szeretem a legkevésbé. A gyakorlat lényege, hogy összhangban legyen az előadásokkal, elmélyítsük a tudásanyagot, és feltegyük a kérdéseinket. Ez nagyjából megvan, de a tanár nincs a helyzet magaslatán,teljesen kedvtelen, és mindig ugyanazzal a mondattal kezdi az órát, hogy "okay, today, we're gonna try to discuss about ...". Általában nagyon kevés dolgot beszélünk meg, és végeredményben semmi újat nem tanulunk. Esszéírást pláne nem. A tanár kedvtelensége általában ránk is kivetül, és nem lesz túl élvezetes az óra. Igaz a megbeszélős feladatoknál kicsit mindig felpörgetjük az aludt tejet Sebastiannal, aki az egyik legjobb barátom lett az utóbbi hetekben. :) Ezért megérte felvenni ezt a tárgyat. :P

Kedd, 10:00, Filozófia előadás

Na, ez viszont annyival jobb. :D Az előadó egy fiatal kolumbiai származású amerikai, aki nagyon érdekesen adja elő az egyébként sokszor száraz anyagot. Nagyon jól tanít, sokszor ismétlünk, óra végén kérdezhetünk, stb. A tananyag morálfilozófiai kérdéseket feszeget, erre a háromra fókuszálunk: miért éri meg / nem éri meg morálisnak lenni? mindig tudjuk-e, mit lenne a helyes cselekedni? Van-e kapcsolat morál és barátság között? Tulajdonképpen sorra vesszük azt, hogy mit gondoltak különböző korokban a morális kérdésekről, Platóntól kezdve a mai értékrendig.

Kedd, 11:00, Angol előadás

Az előadásokat ugye nem mi választjuk, úgyhogy filozófia után 5 percem van átrohanni az angol előadásra a campus másik végébe (ami azért egy 30 épületből álló egyetemvárosban távolság), de már késés nélkül tudom teljesíteni. :D A tananyag érdekes, az előadók is jól magyaráznak, s számomra külön öröm, hogy nagyon sokan publikáló írók közülük. Egyetlen problémám az egyik előadó hanghordozása. Valamiért néhány nő nagyon szeret magas hangon beszélni úgy, hogy a normális frekvenciájukat egy-két oktávval véletlenszerűen megemelik, amikor magyaráznak, majd visszatérnek alsóbb regiszterbe. A világból ki lehet kergetni ezzel, 10 perc után sikítva rohannak ki az óráról, a fejem belefájdul. Az egyetlen dolog, ami miatt maradok, az az, hogy nagyon jó tanár, és érdemes meghallgatni, amit mond.

Olvasmánylista az első félévre:

Arthur Conan Doyle, A Study in Scarlet (Oxford: World’s Classics, 2008)

Maria Tatar, ed. The Classic Fairy Tales (New York: Norton Critical Editions, 1998)

Jackie Kay, Trumpet (London: Picador, 1998)

Paul, Keegan, ed. The Penguin Book of English Verse (London: Penguin, 2004)

Thomas, More, Utopia, ed. and trans. Robert M Adams (New York: Norton Critical Editions, 1992)

James Hogg, The Private Memoirs and Confessions of a Justified Sinner (Oxford: World’s Classics, 1999)

Muriel Spark, The Prime of Miss Jean Brodie (London: Penguin, 2000)

Kedd, 13:00, Francia nyelvtan gyakorlat

Sok mondandóm nincs erről az óráról. Nem túl érdekfeszítő. Kis csoportokban vesszük a nyelvtant, egyben az egészet, és a számonkéréshez nincs túl sok köze - az a tipikus egyetemi. :D Itt kaptam 20/15 pontot a fordításomra (a legjobb 16 pontos lett), ami úgy nézett ki, hogy az egész lap pirossal alá volt húzva, kommentálva, hogy így nem jó, úgy nem jó, és még a szó szerinti fordításhoz is kommentelve, hogy túl költői.

Kedd, 14:00, francia szóbeli
Az egyik kedvenc órám. Itt a legközvetlenebb a tanár, aki már órák előtt ott van a teremben, odajön beszélgetni hozzánk, és állandóan szóval tart. Nehéz megérteni (ha eddig nem írtam volna, minden francia tanár importált anyanyelvi, angolul nem nagyon tudnak), de mire való a szóbeli óra, ha nem erre. Ezen felül folyamatosan elmondja, hogy mennyire szeret minket, de nem a ciki túlbuzgó módon, hanem tényleg úgy, hogy mi is értékeljük még. :) Az eredmény a legcsaládiasabb órám, ahol nagyon sok barátot szereztem, és még beszélni is valahogy elkezdtem franciául.

Csütörtök, 10:00, angol gyakorlat
A másik kedvenc órám, verhetetlenül a kedvenc tanárommal. Bevallom, a tárgyfelvételnél használtam egy nem hivatalos tanárjellemző oldalt, és a diákok visszajelzése alapján választottam az ő csoportját - megérte. Ritkán találkoztam még ennyire művelt, közvetlen, a diákok nyelvén megszólaló tanárral, aki mindig fent tudja tartani a figyelmet. Ő volt az is, aki az első órán csak beszélgetett velünk, mert szerinte akkor tudunk csak együtt dolgozni, ha valamennyire ismerjük egymást. Voltak ötletei arról, hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni egy ismerkedős beszélgetésből, aminek az eredménye ismét egy jól funkcionáló csoport lett, a francia nyelvi gyakorlattal ellentétben, ahol sokszor kivégzés-hangulatom van.

Csütörtök, 15:00, francia irodalom gyakorlat

Ez is egy jó óra, itt véletlenszerűen pont azokkal az emberekkel kerültem össze, akikkel egy helyen lakom, vagy korábban már összebarátkoztunk, így nagyon szeretek ide járni. A tanárnő viszont érdekes: fiatal, gyönyörű, de valamiért úgy öltözködik és viselkedik mint egy 50 éves. Nagyon merev, és egy kicsit talán szerepet is játszik. Ettől függetlenül a tudása megkérdőjelezhetetlen, és a maga módján jófej. :) Az órán verseket olvasunk/elemzünk, vagy beszélgetünk a filmekről, rajtunk van a hangsúly, mivel az előadásokon sok szóhoz nem jutunk ugye.

Péntek, 10:00, francia magnóhallgatás

Hát ezt nem lehet túl érdekesen tartani, kapunk egy fülhallgatót, és kitöltjük a feladatlapot, majd ellenőrizzük. Érdekes módon egy 21 éves francia lány (nincs jobb szó) a tanárunk, aki felsőbb éveken is tanít, és nem egy diáknál, többnyire az Erasmusoknál még fiatalabb is. :D

PS: nem ennyi az összes órám, az előadásokból kettő van, de tudom hogy így is piszkosul kevés :D

Számonkérés:

Angol irodalom: két 1000 szavas esszé, vagy egy 1000 szavas esszé és egy szonett írása (lehet tippelni melyiket választom XD)
Francia irodalom: 1 prezentáció, 1 verselemzés, és két 1500 szavas esszé
Francia nyelv: 5 számonkérés (fordítás, nyelvtani teszt, magnóhallgatós feladatlap, stb)
Filozófia: egy 2000 szavas esszé

+ minden tárgyból 15%-ban a gyakorlatis tanár által adott szorgalmi jegy is beleszámít

Ezek teszik az év közi jegyeket. Aki nagyon jól teljesít rajtuk (legalább 20/12), azoknak nem kell vizsgázni januárban, de igazából az a realitás, hogy jó, ha egy tárgyat megúszunk. :D

A házi könyvtáram - avagy könyvhajsza Aberdeenben :)

Mint a legtöbben tudjátok, élek-halok a könyvekért, nem véletlenül mentem irodalom szakra! :) Nem csak a tartalmat szeretem, hanem a formát - soha nem olvasok számítógépen, vagy e-bookot. Szükségem van a "megtestesült" könyvre, amit cipelhetek magammal, stb... Szóval nekiálltam feltölteni a könyvtáramat itt, és most erről írnék egy rövidebb bejegyzést.

Nem nagyon veszek újonnan könyvet, mivel elég drága. Legalábbis az én pénztárcámnak. Inkább antikváriumokban sétálgatok, és közel újszerű állapotban nagyon olcsón lehet könyveket kapni, arról nem is beszélve, hogy van valami elvarázsolt hangulata ezeknek a kis régi boltoknak. Volt néhány nagyon jó vételem. Egy Cat's Protection nevű (először azt hittem kisállatkereskedés :P) boltban 50 penniért megszereztem a Da Vinci kódot, illetve az első Harry Potter kötetet. Ez kivételes helyzet volt, a törzshelyem igazából az Old Aberdeen Bookstore, ami az óvárosban egy csendes kis bolt, egy kedves idős tulajdonossal, aki már ismer, és tudja, hogy nem nagyon távozom üres kézzel. :D

Ebben a boltban kötelezőket is lehet kapni, megéri felkeresni. Újonnan a Study in Scarlet 8 font volt a 'hivatalos' könyvesboltban. Én megvettem a "Complete Sherlock Holmes Stories", 1500 oldalas gyűjteményt 3 fontért! A vaskos 3000 oldalas Oxford angol-francia, francia-angol szótár (lásd a kép jobb szélén elterülve) 7 fontba került a bolt 40/45-ös árával ellentétben. Szóval ennyit lehet spórolni. Külön vicc, hogy a legtöbbet nem is olvasták: az ötven centes Da Vinci kód még ki sem volt nyitva soha.

Szeretek még egy HMV nevű multimédia boltba járni, ahol minden van: könyvek, CD-k, DVD-k. Tűrhető árakkal dolgozik (egy klasszikus CD, mondjuk a Metallica Muster of Puppets-e 4 fontba  kerül, a háromszoros magyar importárhoz képest). Néha vannak akciók, így tudtam a Trainspottingot 2 fontért újonnan megszerezni, illetve egy másik Welsh könyvet 1 fontért.

A polcom elrendezése logikus, mégha nem is látszik annak. :D

Négy szekcióm van, amin belül minden betűrendben van. Bal oldalról indulva a magyar könyvekkel kezdődik. Van egy darab. :D Ennyit hoztam magammal csak sajnos... De legalább nem volt nehéz betűrendbe rakni. :P Utána angol nyelvű "sima" olvasmányok kezdődnek, amiket érdeklődésből vettem, és nem kényszerítettek rám. Ez után jönnek a kötelező olvasmányok, majd a francia szekció, ahol nem választottam külön a kedvtelést a kötelezőtől, mivel nincs túl sok könyvem még.

És akkor, mim is van? :D

Magyar könyvek

Gárdonyi Géza - A láthatatlan ember

Angol könyvek

Adams, Douglas - The Hitchhiker's Guide to the Galaxy
Brown, Dan - The Da Vinci Code
Creative Writing Society Anthology 2012, 2013 (az egyetemi írói kör antológiái)
Heller, Joseph - Catch 22
Robertson, James - Joseph Knight
Rowling, J.K. - Harry Potter and the Philosopher's Stone
Steinbeck, John - Of Mice and Men
Tolkien, J.R.R. - The Lord the Rings Trilogy
Welsh, Irvine - Filth
Welsh, Irvine - Trainspotting

Angol kötelezők

Burns, Robert - Selected Poems
Dekker, Thomas / Middleton, Thomas - The Roaring Girl
Doyle, Sir Arthur Conan - The Penguin Complete Sherlock Holmes
Hogg, James - The Memoirs and Confessions of a Justified Sinner
Keegan, Paul (editor) - The Penguin Book of English Verse
Tatar, Maria (editor) - The Classic Fairy Tales

Francia könyvek

Baudelaire, Charles - Les fleurs du mal
Ernaux, Annie - La place
Maupassant, Guy de - Une vie
Prévert, Jacques - Paroles

és persze még közel sem fejeztem be... :)

Otthonra találni

Az ember néha elmegy táborba, 1 hétre, akár kettőre, és jól érzi magát. Aztán hazamegy. Nem kell különösebben otthon éreznie magát, sőt egyáltalán nem is kell, épp ez a lényege, kicsit elszakadni. Itt is tábori érzésem volt, és nagyon jó volt... aztán 1 hónap után ez eltűnik, és nem érez az ember semmit - csak ürességet, idegenséget, valami zavaró másságot. A hétköznapok átvették az uralmat az újdonság felett, az ember pedig egy táborban ragad, messze otthontól. Nincs mihez ragaszkodni. Van néhány emlék: egy buli, egy-egy beszélgetés, de ezekhez nem ragaszkodik az ember, ezek csak vannak, de nem lehet beléjük kapaszkodni.

Aztán hirtelen történik valami... váratlanul, jelentéktelennek tűnő dolgok előrelépnek, és már várom őket. Már hiányzik, ha vége, és újra szeretném őket. Hirtelen barátok vesznek körül. A semmiből. S most már otthon érzem magam, már van mibe kapaszkodni. Már nem csak emlékek vannak, hanem emberek, események, amihez ragaszkodni tudok. Mi jut hirtelen eszembe? A több órás átbeszélgetett vacsorák a katalánokkal. A vasárnapi próbák a zenekarral. A melegszendvicsezések Brigivel. Az írói kör. Beszélgetések Lorenzoval, aki talán az itteni legjobb barátom. Az antikváriumban való lézengés. A reggeli séták és beszélgetések a suliba menet. Császkálás a városban. A csehek, akiket imádok. :D Ezek, ők már mind-mind hiányozni fognak, ha elmegyek innen. Most már van egy otthonom it is, és ez jó érzés! :)

Kérdések

Most arra a pár kérdésre válaszolnék, amit feltettetek nekem Skóciával kapcsolatban! :) Ha esetleg most kaptál kedvet, még nem késő, írd meg nyugodtan kommentben, emailben, Facebookon, és frissítem a bejegyzést!

- Tényleg szoknyában járnak-e a fiúk?

Előfordul! :) A skótszoknya az úgynevezett "kilt", és igazából nem is szoknya, hanem egy nagyon összetett ruhadarab, azt hallottam, nagyon hosszú időbe kerül felvenni. Emellett nagyon drága is, csak a bérlés legalább 50 font egy napra. Amúgy jeles alkalmakkor veszik fel: ballagás, esküvő, nemzeti ünnep, vagy ceilidh (skót néptánc) estéken.

- Hogy ejtik ki az itteniek a nevedet?

Borzalmasan. :P Végigmondattam pár emberrel: a legtöbben franciásan "krázsnyák"-nak olvassák, de akadt szélsőségesen "krácsunyik", de olyan ember is, aki feladta a felolvasást. Hiába csak két szótag, megszenvednek vele. Dehát a magyaroknak se megy. :P Egy valaki volt, aki viszonylag pontosan, "krájnyák"-nak mondta.

- A skót népzene hatása mennyire érződik?

Elvétve. Nincs erősen jelen, a skót dudák szólnak egyedül, de azok nagyon gyakran. Az egyetem területén, az utcán, szinte minden nap lehet találni egy skótdudás illetőt. :)

- Milyen a labdarúgás Aberdeenben? Ismersz-e Aberdeen szurkolót? Ismersz-e Celtic/Rangers drukkereket? Ha igen, milyen a rivalizàlás? Hasonlít- e az irrhoni Fradi-Újpetshez?

Van egy Aberdeen FC nevezetű klub, a skót első osztályban játszik, de annyira nem sikeresek, inkább középcsapat. Valamiért viszont rengeteg az Arsenal drukker erre, szinte minden nap látni valakit az ő mezükben. Rivalizálás nagyon nincs, csak kedves odamondogatások, amikor a néhány itt élő, eredetileg glasgow-i emberke nekiáll szekálni az aberdeenieket, vagy a spanyolokat. (A BL-ben a Barca egy csoportban van a Celticcel) De általában együtt mennek meccset nézni a katalánok, a glasgowiak, és az aberdeeniek. :D

- Milyen a sör?

Még nem ittam túl sok skót sört, mert nagyon drága. :D Amit ittam, az jó volt, de majd visszatérek erre a kérdésre, ha megvalósul a tervem: találok állandó munkát és végigkóstolom az összes sört. :D

- Mennyire érted, amit a tanárok mondanak?

Érdekes módon nincs túl sok skót tanár. A nyelvszakokra csak anyanyelvieket vesznek fel, így francián francia tanárok tanítanak, akik a legjobb esetben is csak úgy beszélnek angolul, mint a külföldi elsőévesek. :D Nagyon erős francia akcentusuk van, és sokszor visszakérdeznek, mert nem értik, mit kérdezünk/mondunk angolul. Filozófián egy olasz, és egy kolumbiai tanárom van, ők jól beszélnek, érthető amerikai akcentussal. Angolon persze brit tanárok vannak, de nem mindegyik skót, van egy előadó, aki szerintem még a királynő angolján is túltesz. Nem nehéz megérteni, csak idegesítő. :P Egyedül az egyik skót tanárral van problémám, aki nagyon gyorsan, és erős akcentussal beszél.  

- Mennyit kell tanulnod egy nap?

Sokat! :) Nagyon kevés órám van (heti 13), de mind a négy tárgyamból megkövetelnek heti 5-6 óra otthoni készülést, és rengeteg leckét adnak. Így az az érzésem van, mintha levelezőre járnék, csak szellősen kell néha órára menni, ahol viszont mindent kőkeményen bevasalnak. Előfordul, hogy hajnalig olvasok, vagy gyakorlok, de csak akkor, ha a hétvége a bulira ment rá, és hétközben eszmélek! :) De igazából közel 4 szabadnapom van (szerdán nincs órám, pénteken csak egy), így bőven van időm gazdálkodni.

- Hogy viszonyulnak a külföldiekhez? Láttál már sérült embert? Mennyire vannak felkészülve rájuk?

Meglepően pozitívan viszonyulnak a külföldiekhez - először azt hittem, nem nagyon fognak minket szeretni, mert elvesszük a munkát, egyetemi helyeket, stb., de szó sincs ilyenről. Való igaz, a skótok inkább egymással szeretnek bulizni, és csak néhányan vegyülnek a külföldiekkel, nagyon toleránsak, és kedvesek. Egyszer hallottam, hogy gyorsétteremben még a pénztáros sem tudott angolul. Itt rögtön arra gondoltam, hogy néhány skótnál felmehet a pumpa, hogy a saját országában nem értik meg, de aztán mondták, hogy szó sincs erről, türelmesen megmutatják, hogy mit és mennyit szeretnének.

Elég sok sérült embert láttam errefelé. Nagyon sokan járnak mankóval, illetve van egy vak lakótársam. Több embert láttam már végtagok nélkül is. Továbbá, több speicális iskola is van errefelé, ezért Down-kóros gyerekek is nagy számmal vannak - ez az egyik munkám hétvégén. Egy kisfiút kell kísérnem úszni, moziba, stb. Szerintem teljes mértékben fel van rá készülve a város: minden épület teljesen akadálymentesített automata ajtókkal, bárhova el lehet jutni kerekesszékkel, ahova gyalog is. A tér mindenhol nagy, úgy vettem észre, nagyon sokat adnak erre!

Verselő Skócia

A mai, rendhagyó posztban három, itt íródott verssel jelentkezek! Sokszor egy sima naplószerű írás nem elég ahhoz, hogy megosszam, mit gondolok, így jutottam most arra, hogy közzéteszem az eddigi 3 alkotást, ami itt született! :)

A végtelen történet

Egyszer volt, majd hol nem volt,
Talán soha nem is volt,
Nincsen eleje, nincsen vége,
csak milliónyi bekezdése.

Hosszú, rövid, egy szavas
Tömérdeknyi gondolat.
Tréfa, csavar, bölcselet,
S mi szem szájnak az ingere.

Olyannyira mesteri,
Hogy nem lehet letenni,
De vigyázz, kérlek csak úgy vedd kézbe,
Hogy tudd, barátom: nincsen vége.

Végtelen történet, végtelen bölcsesség,
De rabul ejt, s nem enged többé,
Tudás vagy Élet? Vagy az Élet a Tudás?
Nesze aurea, a mediocritas.

PS: gondolatok, amikor bevéstem a naptáramba a decemberig teljesítendő 10 esszé határidejét :D

Otthonra talál

Zordon üresség kong, szürke itt minden ház,
Szélben leng csak erre az árva hintaágy.
Testem tétlen bolyong, csak izmok vezérlik,
Mert szívem a lelkem szabadon ereszti.

Szabadon ereszti, és elszáll messzire
Kilétét nem fedi nekem sem, senkinek,
De valami hirtelen visszahúz mégis,
A föld beleremeg, és remegek én is.

S én még
Azt hittem elvesztem. Bizonyára. Talán...
De itt még
Az elveszett lélek is otthonra talál

PS: így dolgoztam fel a honvágyat

Born to Die

I was born to die -

What an annoying paradox

That I'm given this life

But will lose it after all.

Everything I have,

Is gonna die with me

My life, my sense,

Will only be a been.

The moment you cherish,

Is what we do,

Collecting memories,

is what we ever knew.

So what? and why

Should I live at all?

'Cause After a while

I'll be dead as a stone.

But wait! Now,

Now here I am.

I don't know.

Was it true what I said?

No, no, I was rather

born to live, live and live.

Even if it's harder

Than to be ignorant with it.

Egy tökéletes nap :)

Mint a legutóbbi, Honvágy című bejegyzés is mutatta, a lelkesedésem egy kicsit visszavett, és mondhatni, pánikba estem. De ez természetes, szerintem mindenkivel megesik, ha külföldre utazik, távol a családjától, egy teljesen más világba. Ugyanakkor, rájöttem mi hiányzott, az első tanítási hét az érkeztével megválaszolta a kérdésem: rendszer. Rendszer, adott napirend került az életembe, ami lehetőséget ad arra, hogy végre tanuljak, de emellett komolyabb barátságok szülessenek azon emberek személyében, akiket végre újra és újra látok.

Ezáltal kijelenthetem, hogy 2013.10.10.-én csütörtökön elérkezett az a nap, amely tökéletes volt, és igen, most már nem csak egy-egy pillanatra, hanem egész álló nap otthon éreztem magam itt, Aberdeenben.

Reggel Brigivel mentem be a campusra, mivel ugyanakkor kezdtünk. Csak át kell sétálni a Seaton Parkon, ami ugye csak éjszaka veszélyes ( :D ), és 15 perc alatt már ott is vagyunk. Éppen cserélték a virágokat (ez mi? :D), kiszedték az összeset, elvitték, majd plántáltak más színűeket. Nehogy már minden héten ugyanúgy nézzen ki a park... Szóval, már-már megszokásból sétáltünk végig a kis ösvényünkön, azzal a nyugalommal, hogy nem fogunk elveszni, elkésni, stb...

Nekem kiscsoportos angol órával (ez az én béna fordításom, a tutorial az eredeti kifejezés) kezdődött a nap, erre voltam a leginkább kíváncsi már hetek óta. Majd írok egy bejegyzést az órákról részletesebben, de elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy ezek a tutorial-ok 10-12 emberre méretezettek, és az előadással kapcsolatban beszélgetünk, vitatkozunk. A tanár eszméletlen jófej volt: eleve azzal a kezdődött az óra, hogy kávét szürcsölve előadta, hogy nem szabad italt behozni, blabla, de amúgy nyugodtan. Aztán kiborította a kávét az asztalára eláztatva a papírjait, majd halál nyugodtan megjegyezte, hogy na, lehet hogy ezért nem akarják.

Egy kicsit tartottunk többen is az órától, mivel nem nyomtattuk ki a házifeladatot, csak laptopon hoztuk el, és a tanár (egyébként Tim) szigorától féltünk. Aztán minden gond elillant azzal, hogy kijelentette, ma nem fogunk tanulni, mert szerinte mindennek a kulcsa egymás megismerése, úgyhogy beszélgetni fogunk. Ő irányította a beszélgetést, kérdéseket tett fel mindenkinek, de rettentő érdekeseket, egyik sem volt klisé. Nagyon értett a kommunikációhoz. A jég is nagyon gyorsan megtört, egy óra eszméletlen jó beszélgetés lett a vége, amibe ügyesen belecsempészte az irodalmat is. Amellett hogy végig poénkodott, rendkívüli műveltségről is tanúbizonyságot tett. Nem tudtunk olyan könyvet mondani neki, amit ne olvasott, vagy ismert volna, még egy észt lány által felhozott költőről is hallott.

Az óra pikantériája, hogy én voltam egyedül fiú, 14 lánnyal a két oldalamon. Körülbelül ez az arány amúgy az előadásokon is. Nem mintha baj lenne. A végére mindenki mindenkivel nagyon jóban lett. Ismeretlenként léptünk be a terembe, barátokként távoztunk, és ebben Timnek is hatalmas szerepe volt. Különösen sokat beszéltem egy francia és egy szlovák lánnyal, akikre bátran mondhatom, hogy a barátaim lettek. Közösen futottunk a következő angol irodalom előadásra...

... ami sajnos el lett törölve, mert egy híres skót író, Alan Spence jött Aberdeenbe, és ő tartott nekünk órát "Miért írunk?" címmel. Azt hiszem nem kell különösebben magyaráznom a helyzetet, így is tudjátok, hogy egy óra mennyországban volt részem. :D Kérdezhettünk is tőle, erre külön készültem, viszont nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. 2 perce fogalmazgattam magamban elegánsan a "hogy éli meg az írói válságot" kérdést, s mire végre dűlőre jutottam, és emeltem a kezem, valaki benyögte ugyanazt. Mondom magamban nem baj, nem baj, gondolkodtam tovább. Áá igen, kézzel ír, vagy géppel, mit gondol erről a kérdésről mélyebben. Pont megfogalmaztam a kérdést, amikor a végére ért az alkotói válságos mondandójának (egyébként azt mondta, hogy felidéz egy emléket, elkezdi naplószerűen leírni, s ekkor ihletett állapotba kerül mindig), már jelezte is gesztusaival, hogy várja a következő kérdést. Már emeltem a kezem, amikor még gyorsan hozzátette, hogy egyébként kézzel írja a vázlatait, mert szerinte sokkal több kreativitást használ így az ember. Aztán nézett rám mosolyogva hogy várja a kérdésem. Valahogy kivágtam magam, és kérdeztem, de már nem tudom mit. :D Lehet hogy azt, hogy hogyan lehet telepátiát használni?

Az előadás végén elköszöntem újdonsült barátaimtól, s elindultam hazafelé. Esett az eső, fújt a szél minden irányból, még alulról is, úgyhogy nem volt sok értelme az esernyőnek, de kinyitottam. Körülbelül két másodpercig bírta, a szél egyszerűen lecuppantotta az esernyő ernyő részét, és én ott álltam a vázzal a kezemben, amit én csak "es"-nek neveztem el. Csöppet sem volt ciki. Gyorsan visszaszaladtam az épületbe, és vártam, hogy elálljon a vihar, ami körülbelül 2 perc múlva be is következett.

Ekkor találkoztam a katalán ismerőseimmel, s velük együtt mentem haza, immáron napsütésben. Útközben egy nagyon érdekes spanyol hagyományról beszéltek, ami teljes mértékben elnyerte a szimpátiámat. Egy áprilisi napon a fiúk adnak egy szál rózsát a lányoknak, akik cserébe egy könyvet nyújtanak vissza. Mivel a könyv kicsit drágább, mint a virág, ezért mostanában a fiúk is adnak a rózsa mellé még egy könyvet, szóval tulajdonképpen ez a könyv ajándékozás napja. Azt mondták, ezen a napon mozdulni nem lehet Barcelonában, és minden könyvesbolt az utolsó példányig ki van fosztva. Egy ember 15-20 könyvet kap ilyenkor, ami aztán 1 évi olvasmányt tesz ki, a következő alkalomig. :D Nekem ez nagyon tetszik. :P Ezen a napon egyszer el fogok utazni Spanyolországba.

Megebédeltem, majd mentem vissza az első francia tutorialomra (a kiscsoportos foglalkozást innentől kezdve hanyagoljuk), amit majdnem olyan izgatottan vártam, mint reggel az angolt. Egy 20. századi francia költőt, Jacques Prévert-et vesszük, nagyon egyszerű olvasni, mégis mély gondolatok vannak a verseiben. Szóval nagyon vártam már, hogy beszélgessünk róla, az óra kezdetekor viszont megszólalt a tűzriasztó... épület kiűritése, szépen sorban, blabla, próbariasztás, köszönjük szépen. Szóval ma se lesz francia. :D A váratlan helyzet viszont jól összekovácsolta a kis 9 fős csoportunkat, s a 30 percre redukált órán már teljesen felszabadultan beszélgettünk.

Az óra végén megkérdeztem, szalad-e még valaki filozófiára. Szaladt. Úgyhogy egy Andy nevű sráccal szeltük a háztömböket az előadóba, akiről közben megtudtam, hogy gitározik és szereti a rockot, szóval hamar megtaláltuk a közös nevezőt. :D Útközben összeakadtunk egy, általam már korábban megismert fiúval, úgyhogy így hárman mentünk tovább. Ez itt amúgy nagyon vicces. Mindenki mindenhova egyedül indul el, aztán szépen minden kereszteződésben összeakad valakivel, csatlakoznak/leszakadnak mások, és nem ritka hogy 10-en esünk be egyszerre az előadóba. :)

A filozófia jó volt, mint mindig, utána már nem időztem sokat, mert készültem a Creative Writing közösség első találkozójára. Odaérve kiderült, hogy pontosan ugyanazt csinálják, mint mi a Karinthyban az Alkotókörben: a tagok elhozzák a legújabb írásaikat, felolvassák, majd a többiek kommentálják, megosztják észrevételeiket. Kicsit mélyvízbe dobtam magam, mert én voltam az egyetlen külföldi, mindenki más anyanyelvi angol, túlnyomó többségben skót volt. Szóval néhány írásnál csak néztem ki a fejemből, és megállapítottam, hogy na ebből egy szót sem értettem. Majd csak hozzászokom. Mindenesetre nagyon tetszett, szeretettel fogadtak, és pozitív érzésekkel indultam el hazafelé.

Útközben összefutottam az egyik szomszédommal, egy román sráccal, és vele jöttem hazáig. És itt megállnék egy kicsit. Kicsit féltem attól, hogy milyen lesz itt a magyar-szlovák-román viszony, mivel elég sokan vagyunk itt az egyetemen ebből a három országból, és odahaza megy a pocskondiázás rendesen. Viszont azt kell mondanom, ilyen pozitívan még sohasem csalódtam az életben: mindenki kedves a másikkal, sőt, az átlagosnál jobban igyekszik közeledni, amolyan indirekt ellenállásként arra a értelmetlen gyűlölködésre, ami mindmáig körülveszi ennek a három népnek a kapcsolatát. Amikor kiderül, hogy honnan jöttünk, nem húzzuk a szánkat, hanem mosolyogva megállapítjuk, hogy de jó, akkor szomszédok vagyunk. A felesleges harag szítása idáig már nem ér el, és úgy látom, mi ezt az egész ellentétet barátságokkal enyhítjük. Nem egy szlovákkal, vagy románnal beszélgettem erről, és mindenki hasonlóképpen áll a dologhoz, aminek én nagyon örülök. És tudjátok, kivel lehet a legnagyobbat nevetni, meg a fejünket fogni, ha összekeverik Budapestet Bukaresttel? Hát nem a románokkal? Röviden ennyit erről. Bármi is volt népeink között, az már nem a mi kenyerünk, mi nem tettünk semmit egymás ellen, tiszták vagyunk. Remélem ezt minél többen így fogják folytatni. -  személyes vélemény, egyet lehet érteni, meg nem. Én mindig a békét támogatom, és ezért megkövezni nem lehet.

Hazaértem, megvacsoráztam, aztán még jelentkeztünk 1-2 állásra Brigivel. Igaz, felvettek a Morrisonsba, de azért nem ez az életcélom. Találtunk egy speciális iskolát, ahova egyetemistákat keresnek autista gyerekek felügyeletére. Ide kicsit hosszabb a felvételi procedúra, de megpróbáljuk, mivel ez lenne most az a munka, amiből a legtöbbet profitálhatunk szakmailag, és anyagilag is.

Összességében, lett egy napirendem, és állandó barátaim, aminek nagyon örülök. :) Reggel a konyhában mindig találkozom a három katalán Erasmusos diákkal, Martával, Aleix-sel, és Paullal, akik talán mindenki közül a legnyitottabbak. Bármiről lehet velük beszélni, és állandóan mosolyognak, viccelődnek! Ezután elindulok iskolába, általában Brigivel, útközben pedig mindig összeakadunk valakivel, akit ismerünk, és beszélgetünk egy jót. Az órák előtt/alatt/után mélyebben megismerem a csoporttársaim, s így igazi barátságok születnek. Hazafelé együtt jövünk, nagyon sokszor még az ajtóban álldogálva, a beszélgetés csak nem akar megszakadni. Ezután vacsora ismét a katalánokkal, és este valami program - házibuli, vagy egy közösség találkozó (pl. Creative Writing). Ennyi, és kész a tökéletes nap! :)

Honvágy

A honvágy egy olyan dolog, ami hirtelen tör az emberre. Az egyik pillanatban még minden rendben van, aztán egy tárgy, egy mozzanat, ami otthonra emlékeztet, hirtelen felülkerekedik rajtunk, és sajgó fájdalom keletkezik a szívünkben. Egy tárgy milliónyi emléket idézhet fel, amik láncreakciót váltanak ki, egymásba tornyosulnak, és merő fájdalom a vége. Mit keresek én itt? Miért nem vagyok a családommal? No és a barátaim? Ez játszódik le ilyenkor, és csak üresen nézek ki a fejemből. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős lehet az érzés.

A családom nagyon sokszor hiányzik. Gondolok rájuk. Amikor járok az utcán, vagy bemegyek egy boltba, arra gondolok, minek örülnének a legjobban, mi lehet a tökéletes ajándék, ha hazajövök. Ők persze azt mondanák, hogy én, és nekem is az lesz a legnagyobb ajándék, hogy újra láthatom őket, és ez így igaz! :) Viszont ha a szeretteimre gondolok, és arra az apróságokra, amit majd tőlem kapnak... a sok kis darab egy nagy falat szeretetté alakul, amíg távol vannak.

A barátaim is hiányoznak, mind az iskolából, mind a munkahelyemről. Egy Judas Priest dalról eszembe jut, amikor megismertem a legjobb barátomat a Szigeten, egy kósza foszlány. Újra ott lennék a koncerten, miért nem vagyok ott? Egy tompa emlék ami felerősödik. Olvasom a Da Vinci Code-t, és hirtelen zavaró érzés fog el. Ennek nem itt kéne lennie. Az ima, amit egy szerzetes mormol, ugyanaz a fohász, ami a Murder kiállítás végén elhangzik. Hirtelen abban a szobában vagyok. Sosem fogok többet körbemenni a kiállításon. De én mégis akarok.

És így megy egyre mélyebbre... leteszem a könyvet, és a kollégáimra gondolok, akikkel az egész nyarat vállvetve végigdolgoztuk. Aztán a barátaim és a családom néznek vissza a képekről a falamon, és még nagyobb üresség jár át. Velük akarok lenni. Mindenkivel. Egyszerre. Most. De sajnos messze vannak, messze vagytok, nagyon messze.

El kell fojtani, és nem rátok gondolni? Azt nem lehet. Mert akkor egy darabot feladnék magamból. Hogy legyetek velem mégis velem úgy, hogy ne hiányozzatok minden nap ilyenennyire? Jó lenne tudni. Mégis, egy valamiért már biztos megérte: így már tudom, hogy mekkora kincs, hogy vagytok nekem. Mert sokszor nélkületek, ami van, az csak üresség egy felszínes világban.

***

Ez egy pillanatnyi érzés volt, azé a momentumé, amikor felülkeredett rajtam a honvágy, tehát nem általános, nem kell megijedni, jól érzem magam! :)

Gyerek pórázon, meghitt vacsora a temetőben - avagy a legfurcsább skót szokások

Ha csak annyit mondok, hogy kultúrsokk ért, amikor idejöttem, még az is enyhe kifejezés, mivel néhány, itt hétköznapinak mondott dolgon még mindig nem tudom túltenni magam! Összegyűjtöttem a legfurcsább, leghülyébb szokásokat Skóciában, amik itt, Aberdeenben mondhatni mindennaposak!

Gyerek pórázon

Hallottam már róla, de amikor először megláttam a belvárosban, csak annyit tudtam mondani, hogy ez most komoly? Egy háromgyerekes család sétált végig a főutcán (Union Street). Két, olyan 7-8 év körüli kislány nagyon szépen ment a szülők mellett, de a legkisebb, 4 év körüli fiú össze-vissza ugrált, rohangált, dereka köré pedig egy pórázszerű kötél volt tekerve - az apuka rá sem nézve tartja a kötelet, amint a gyerek rohangál fel-alá az ő 1 méteres körzetében, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Erről a helyzetről komolyan az jutott eszembe, amikor kiskutyát sétáltatunk pórázon, hogy megszokja a sétát, aztán ha már elég nagy, anélkül is tud jönni mellettünk, anélkül hogy elszaladna. Gyereknevelés, 99. szint.

Romantikus vacsora a temetőben

Van egy gyönyörű szép parkunk, a Seaton Park. Ugyanakkor nincsenek lámpák, pad is csupán néhány akad, ember pedig csak keresztül megy rajta, különösebben senki nem áll meg beszélgetni, piknikezni, vagy akármi... Viszont annál inkább pezseg az élet a szomszédos köztemetőben, ami ebédidő és vacsora környékén megtelik emberekkel, akik leülnek padra/földre, ahol van hely, és békésen beszélgetve elfogyasztják a vacsorájukat.

Bal oldali vezetés, közlekedés

Alapjáraton nehéz megszokni, hogy először jobbra kell nézni, és nem balra. Erre még egy lapáttal rátesz a brit közlekedési morál: szörnyen vezetnek, össze-vissza, a magyar autózás ehhez képest egy paradicsom. Ezt egy skót ismerősöm azzal indokolta, hogy igaz, nehéz megszerezni a jogsit, de utána szinte lehetetlen elveszíteni, mert nem éri meg a sok papírmunka és pereskedés az államnak. A káoszt magasabb szintre emeli a gyalogos közlekedés: először néztem, hogy miért rohangálnak az emberek ide-oda keresztbe a főúton. Itt is kisegített nagyon kedves skót ismerősöm, hogy nem büntetik, sőt, törvényben megengedett a piroson való átmenetel, ha nem jön autó. Ezt a helyiek viszont sajátos értelmezik, például ha dugó van, szabadon mászkálnak keresztbe a főúton, illetve a "ha nem jön autó" kifejezéstt leszűkítik a "ha 5 méteren belül nincs autó", vagy "még pont átszaladok"-ra. Nénike, bácsika is lazán átmegy a piroson kocsi előtt. Én fizikailag képtelen vagyok rá. :D

Templomparty

Számomra az egyik legkiakasztóbb dolog. Aberdeen kis város, valamiért mégis rengeteg templom volt, van itt, és nagyon sok már használaton kívül van. Lebontani nem akarták (vagy nem lehetett) őket, így néhány leleményes vállalkozó diszkóvá alakította őket. Templomnézőben viszont nem turistainfot, hanem itallapot találtunk a bejáratnál. Mondjuk elhiszem, hogy ez nagyon menő lehet, de nekem valamiért mégse... Akárhogyan is, eddig legalább 3 templomdiszkót láttam a belvárosban.

Tömegkommunikáció-függőség

Ez mind közül a legszörnyűbb, engen nagyon zavar. Az emberek 90%-a iPhonnal, vagy valami hasonló csodaszerkezettel rendelkedik, és egyszerűen nem hajlandóak letenni, még akkor sem, ha beszélek hozzájuk. Először azt hittem, untatom őket, de jobban megfigyelve, mindenkivel ezt csinálják. Egyik kézben, fél szemmel kacsintva ott a csodakütyü, folyton megy a chat, a facebook, és ha egy percre a zsebébe rakja, idegesen kapja elő egy pillanat múltán. Sokan teljesen kizárják magukat a külvilágból. Egyszer órára érkezve az a látvány várt, hogy dübörgő zenével a fülükben nyomogatják az almákat, lehetetlenné téve bárminemű kommunikációt. Én meg nem akartam kirángatni a fülükből, hogy héé, gyere beszéljünk. A múltkori koncerten az egyik srác (aki egyébként nagyon rendes volt), végig chatelt az egész este alatt, rázta a fejét a számokra, fel-alá ugrált, de még közben is járt a keze, és dumaduma. Értem én, hogy barátok, messze, hiányzik, vagy akármi, de szerintem ez egy alapvető tisztelettudás a másik ember számára, hogy rá figyelsz, ha beszéltek, mivel így azt a benyomást sugallja, hogy nem érdekled. Persze, lehet egy-egy hirtelen fontos megbeszélnivaló, vagy akármi, de itt az emberek túlnyomó többsége képtelen leszakadni a világhálóról, állandóan ott a telefon a kézben, ahelyett, hogy beszélgetnének valakivel.

Best before

A kedvencem! :) Itt nincsen olyan szó, hogy szavatossági idő, lejárat, hanem egyszerűen azt pecsételik rá a termékekre például, hogy "best before 10.02.". :D (="a legjobb 2.-a előtt") Utána is meg lehet enni, maximum kicsit penészes, vagy büdös lesz, de hát ők ráírták, hogy best before... :P

Meleg van

Itt mindenki immunisnak tűnik a hidegre. 14 fok volt amikor megérkeztünk, az általános öltözet pedig póló a fiúknál, miniszoknya a lányoknál. A viselet maradt még akkor is, amikor 0 fok köré süllyedt a hőmérséklet, mi több, egy skót barátom elkezdte magát legyezni 10 fokban a pólójával, hogy utálja ezt a meleget. Én póló, pulcsi, kabátban sétáltam mellette! :D

Aprópénz

Össze-vissza méretezett és formázott. Hiába vagyok itt két hete, még mindig csak az egyfontost szúrom ki rögtön, a többi között nem tudok kiigazodni. Az ötpennys a legkisebb, vékony szürke vacak, mint a mi volt 2 forintosunk. A kétpennys a legnagyobb, egy nagy hodály, nehéz, egy csomószor azt hittem már fontot találtam az utcán, amikor észrevettem, hogy ja nem... Az egyfontos is pici, árnyalatnyival nagyobb csak az ötpennysnél. Semmi logika.. és akkor a tízesről meg a húszasról még nem is beszéltünk.

A skótok nem is skótok
A legtöbben nem figyelnek arra, sőt, egyenesen nem érdekli őket, hogy mire mennyit költenek, ha "kissebb" tételről van szó. Van x összeg pénzük egy hónapra, aztán azt valahogy beosztják. Egyszer utaztam buszon, és kifizettem 2 és fél fontnyi jegyet, mert azt mondták, annyit készítsek. Aztán később jutott eszembe, hogy lehet hogy van diákjegy. Megkérdeztem őket. Azt a választ kaptam, hogy fogalmuk sincs, kit érdekel, ez csak apró. Köszi! Amúgy 1 font lett volna...

Menny és pokol között

Vicces, hogy mennyire igaz, hogy egyszer lenn, egyszer fenn. Két olyan ellentétes napom volt, hogy az csak na. Az egyik nagyon jó, a másik nagyon rossz. Illetve csak egy ideig. :) Követtem Barney bácsi tanácsát, és awesome lett a nap, amikor már feladni készültem. Miközben mesélem a két napot, tartunk egy rövid campustúrát is! :)

Csütörtök volt az eddigi legjobb napom, minden passzolt. Reggel találkoztam a lengyel lánnyal, akivel nagyon jóban voltam első este, de azóta nem láttam. :D A kolitól indultunk, és egy új úton, a Seaton Parkon keresztül mentünk el a campusig, ez elvileg rövidebb, de hazafelé nem tanácsos, csak oda.:D  Az üdvözlőszöveg azért necces:

A parkban nincsenek lámpák, hogy senki ne menjen oda este... Reggel meg nappal semmi para nincs, de éjszaka elvileg veszélyes. Azt mondták a helyiek, hogy egy dolog veszélyes erre felé, az pedig egy park éjszaka, amúgy semmi nincs itt. És tényleg, se hajléktalant, se koldust nem lát az ember. Lehet hogy mind a parkban vannak? :D Amúgy egy lány, aki arra járt éjszaka azt mondta, hogy a filozófiai kar kartonpapírból várat épített, majd megmászták! :D

A park amúgy gyönyörű...

A fű pedig itt tényleg zöldebb.. és ezt úgy kell elképzelni, hogy az egész városban, kivétel nélkül mindenhol így néz ki a pázsit:

Na szóval, a lengyel lány, Marcelina is tanul franciát, úgyhogy együtt mentünk a felmérőtesztet megírni. Ez után döntik majd el, hogy kezdők vagyunk-e vagy haladók, de legalább még 1 hét, úgyhogy a francia tanítás csak október 7.-én kezdődik. Sálálá. De komolyan elgondolkodtam, hogy valaha fogunk-e tanulni, és nem csak átvernek-e itt minket. :D

A teszt után volt egy "lecture", ami az előadás megfelelője. 200 embert beküldtek egy nagy előadóba, ahol elmondták mit kell elolvasni, mit fogunk tanulni. Nagyon tetszett, amit hallottam, főleg a "francia kultúra és irodalom" nevű tárgy, ahol majd olvasunk, filmeket nézünk, stb... Az előadás amúgy ebben az épületben volt:

Itt már tényleg úgy voltam az egésszel, hogy azon se lepődök meg, ha Piton professzor jön be órát tartani.

Az előadás amúgy baromi jó volt. Jófej, kedves emberekkel ismerkedtem meg ismét, akiket valószínűleg újra fogok látni végre, mert a francia szak legalább összeköt minket. :D

Ezután elmentem az egyetem könyvesboltjába körülnézni, és végül megvettem a könyvet, amit francián fogunk majd olvasni. Egy "La Place" nevű kisregény, 4 fontba került, túléltem. A könyvet a polcról leemelve összefutottam 2 lánnyal, akik szintúgy franciára járnak. S itt... megvolt eddigi legjobb skóciai beszélgetésem. :D Vannak emberek, mindenkinek egyedi, akikkel jobban kijön, jobban tud beszélgetni, míg másokkal ha akarja se megy. Na ezzel a két aberdeeni lánnyal nem tudom miért, de vagy egy órát dumáltam a boltban megállás nélkül, végig nevettünk, baromi jófejek voltak. :) Rögtön megtaláltuk a közös hangnemet.

Viszont sietnem kellett haza, mert mentem a francia közösség találkozójára. A közösségekről dióhéjban annyit, hogy bárki csatlakozhat hozzájuk, vagy alapíthat egyet, érdeklődési körnek megfelelően. Minden van a Whiskey Society-től kezdve az ejtőernyőzésig. Ők szervezik a programok nagy részét. No és én a francia közösség "sajt és bor" évnyitójára mentem el, ahol degeszre ettem magamat mindenféle finom és undorító sajttal, illetve rendesen kóstolgattam a francia bort is.

Végig skótokkal beszélgettem, és meg kell mondjam, egyre jobban értem őket, már majdnem mindenkit. Mondjuk lehet a bor is segített. Itt állandóan azt mondják a helyiek, hogy "the more you drink, the more Scottish you get" (minél többet iszol, annál skótabbul beszélsz).

Az este viszont még nem ért véget. A koli mindig zsong. :D Van egy hatalmas közösségi szoba, ahol általában nagyon sokan vannak, beszélgetnek, söröznek este 8tól hajnalig. Nagyon nagy itt az élet. Na én is lecipeltem a kis sörösüvegem, és beszélgetni kezdtem azzal a két emberrel, aki ott volt ilyen korán, este 9kor. :P Itt megkaptam eddigi legnagyobb bókom itt, mivel azt hitték skót vagyok, pedig már vagy 10 perce dumáltunk. Remélem tényleg, hogy nem csak a bor tette. :D

Az emberek elkezdtek csordogálni, az este pedig elindult. Korábban is írtam már, hogy milyen nyitott mindenki. Senki nem kerül kirekesztésre. Akivel még nem találkoztál rögtön odajön, bemutatkozik, váltotok pár szót. Dumálunk kisebb, nagyobb csoportokban. Egyszerűen élvezzük a tömérdek sokféle embert, aki errefelé jön. Az este csúcspontja az volt, amikor öt franciával összefutottam. :D Hajnali kettőkör úgy tornáztattuk a már alapból fáradt és nem teljesen józan agyunkat, hogy én franciául beszéltem nekik, ők meg nekem angolul vissza. Nagyon nehéz, próbáljátok ki. :D

Ez után tértem nyugovóra hajnali 3-kor, teljesen boldogan, nem is sejtve, hogy a másnap közel sem lesz ilyen jó. :P

Korán kellett kelnem, mivel angol irodalomból van egy hasonló bemutatkozó óra. Ugyanabba az épületbe kellett mennem, mint előző nap a francián, csak most egy kisebb terembe. Várunk, várunk, a tanár pedig nem jött el. Nem tudtuk mi van, végül 1 óra után hazamentünk, teljesen tanácstalanul, órarend pedig még sehol, tanítás pedig hétfőn kezdődik, amire meg már el kell olvasni egy könyvet.

Doyle egyik Sherlock Holmes történetét kell elolvasunk, az A Study in Scarletet. Elmentem a könyvtárba, hogy kivegyem, de nem tudtam bemenni, mert azt mondták, rossz a diákigazolványom. (chipkártyaként is működik). El kellett rohannom egy másik épületbe újat csináltatni. Szerencsére ez nem tartott sokáig, 2 perc alatt nyomtattak újat. Nagyon sok a probléma, sokszor béna a szervezés, de legalább gyorsan megoldják. 

Szóval visszamentem a könyvtárba, ahova megint nem tudtak beengedni, mert túl friss volt a kártya... :D Úgyhogy valami meghackelt a portás, és végül csak bejutottam. A könyv persze nem volt meg nekik. 1 millió könyv, 8 emelet, csak az nem, ami nekem kell. Futás a könyvesboltba, 10 font... Neten 2-3ért meg lehet kapni, csak 5 nap a kiszállítás, az meg már késő.

Felhívtam az antikváriumot, hogy megvan-e nekik. Megvolt. Egy példány. 20 perc zárásig, aztán egész hétvégén zárva. Eltévedtem... 5 percem volt, fel-alá rohangáltam az "elvileg itt" helyen, sehol az antikvárium... Teljes pánik, elegem az egészből, feladom... A következő emlékem, hogy ott állok a bolt előtt. El sem hittem. Végre...

Este 6ig kellett várni arra a pontra, amikor valamit végre sikerült elintézni. Ez viszont baromi jól esett. Egy 100 oldalas 10 fontos Sherlock sztori helyett megvettem az 1200 oldalas összeset ( :D ) 3 fontért. BITCH PLEASE! Aztán még megijedtem, hátha nincs benne... :P De szerencsére igen, rögtön az első.

Viszont jött az a helyzet, amire csak annyit mondanak az angolok, hogy "awkward". Nehéz magyarra lefordítani, de mindent elmond. Nagyon reklámoztak egy akusztikus estét, ahol helyi zenészek játszanak skót dalokat, lesz kaja/pia, elsőévesek, ismerkedős este. Elmentem rá. Én voltam az egyetlen vendég. Húsz szervező kitörő lelkesedéssel fogadott, kajával kínáltak, pukkadásig teleettem magam fánkkal, gumicukorral, meg sütival. Amióta itt vagyok, nem ettem édességet, úgyhogy ideje volt, bepótoltam. :D

A koncertet végigjátszották, jót dumáltam a szervezőkkel, aztán hazajöttem. :D Csaptak egy bulit nekem. :P

Tíz körül értem ide, a buli viszont csak ekkor kezdődött, szokás szerint a közösségi szobában. Ajj istenem, az ötödik bulinap egyhuzamban... :D Nem lehet kihagyni. Igaz ez most kicsit más jellegű volt. Inkább egy-egy emberrel beszéltem, aki arrajárt. Most volt először olyan, hogy Európán kívüliekkel beszéltem. Mindenkinek ajánlom, hogy ha lehetőség adódik, beszéljen valakivel más kultúrából! A gondolkodásmódjuk, az élethez való hozzáállásuk teljesen más, nagyon különleges. Egy éjszaka alatt annyit tanultam tőlük, mint talán még soha senkitől.

Megismertem két nagyon kedves felsőbbévest, két indiai tanulót. Az egyikük egy huszonéves srác volt, valami mérnök, nagyon sokat beszélgettünk a magyar ragozásról, tanítottam neki egy-két szót, és utána már simán leragozta. :D A lány a doktoriját csinálja BÉKÉBŐL, és olyan letisztult gondolatai voltak az életről, hogy csak néztem... Az ő hatásuk csak ráerősített a egy-két korábbi találkozásra. Az akusztikus bulin az egyik szervező egy kenyai lány volt, akihez foghatóval még nem találkoztam beszéd, és gondolkodás terén. Nagyon furcsa volt.. mi is volt benne? Tisztelettudás, ironikus humor, egy teljesen másik civilizáció. Hazafelé találkoztam még egy nigériai férfival, aki fizikából csinálja a doktoriját. És ők így egyben. Valami olyan kaptam ezen az estén, amit sosem felejtek el. És kellett hozzá egy szívás nap.

Miután ők elmentek aludni, tovább lógtak néhány emberrel az emeletről. Morálfilozófiai, és konformitás kérdéseket hajnali kettőkor megvitatni? Igen, ez is tegnap este volt. :D Van egy nagyon értelmes német srác pár szobára, akivel bármiről, bármikor lehet beszélni. Elmélkedve, de inkább poénkodva mentünk el aludni, szintúgy hajnali 3-4 körül. Imádom ezt a helyet! :)

A skót akcentus

Még csak pár napja vagyok itt, úgyhogy nem tudok átfogó képet adni a skót akcentusról, de a legfeltűnőbb dolgokat talán csak most tudom megosztani, hogy meglepődtem rajtuk! :D Érdekesség, hogy nagyon különböző angolt beszélnek az itteniek. Van egy srác, aki egy kis faluból jött, és azt mondta, nagyon brutálisan csúnya az angolja, de simán megértem, viszont van egy már korábban említett glasgowi srác, akinek már kicsit elege is van mindenkiből, mert még a skótok is visszakérdeznek. Ez a legjobb, még ők se értik egymást. Akkor én mit akarok itt? :D

Alap dolog néhány szócsere. Állandóan "Aye"-oznak kalózosan "Yes" helyett, illetve jópofa szófordulatokkal is szívesen tarkítanak. Egy átlagos skót "How do you do?" duma egy buli alatt valahogy így hangzik:
- Hey folks, how are you doin'?
- Heyya, we're just getting mad with it.
- Aye, I luv it.

A folksot nagyon szeretik használni, nekem is nagyon tetszik, a srácok megfelelője, vagy valami ilyesmi. :D A getting mad with it pedig azt jelenti, hogy szépen lassan berúgunk ettől a piától, ezt első este tanították, hogy ez a legmenőbb szleng. :P Magyarból is van hasonló, szerintem mindenki tudna párat mondani, szépet, és kevésbé szépet is. :D

A kiejtést illetőleg... mint mondtam, valaki szebben, érthetőbben beszél, de ez inkább nekünk szól, egymás között ők is elskótulnak. :D Nem nagyon mozog a szájuk, ekkor érthető a legkevésbé, hogy mit mondanak. Nem ejtenek ki nagyon "sz" betűt, a "standing"-re pl az mondják kb, kiejtés szerint leírva hogy "stending", "see"-re azt, hogy "sí". Az "á" betűk is nehez jönnek, a "love"-ből könnyen lesz "luv", "like"-ból pedig "lujk".

Örök példám pedig, szegény skót srác Glasgowból, ő koronázta meg a kiejtés-versenyt. Egyik nap megjelent egy pólóban, amin az volt a felirat, hogy "blandisten", vagy valami ilyesmi, elválasztva, szóval nagy betűkkel az volt a pólójára írva, hogy "Isten". Amikor elmondtam, hogy ez mit jelent magyarul, jót nevetett (persze nem értette meg csak harmadszorra a standard angolommal kimondott "God" szót), aztán tovább nevetgélve valami olyasmit mondogatott hogy "ám gut", ami "I am God" akart lenni.

Imádom egyébként a skót akcentust, szerintem nagyon király, olyan kalózos, és laza! :D Viszont van két dolog, ami nagyon zavar. Az egyik a "no problem". Ha veszel valamit a boltban, ha megköszönsz valamit, mindig azt mondják, "no problem", kicsit unottan, félvállról. Magyarban ugye a "semmi probléma" inkább azt jelenti, hogy nincsen baj, ha valaki valami rosszat csinált, és ha valamit megköszönünk, akkor arra azt mondjuk szívesen, vagyis "You're welcome". Nyílván nem bunkók, vagy ilyesmi, de ebből a gondolatmenetből, vagy a magyar nyelv mássága miatt ez nekem nagyon furcsa, és sérti a fülemet.

Ugyanez a helyzet az "okay"-al. Bármit mesélsz nekik, mielőtt válaszolnának, unottan rávágják, hogy "okay", majd gondolkodnak a válaszon. Először azt hittem lepattintás, hogy "oké, kösz, végigmondtad, csá", de igazából csak jelzik, hogy meghallgatták, megértették, és mindjárt válaszolnak. Ha nem mondják, hogy "okay", akkor vagy visszakérdéznek, vagy azt hiszik, hogy még fogom folytatni.

Persze itt most általánosságot vontam, de nem minden skót ilyen, van, aki egyáltalán nem "okay"-zik, "no problemezik", vagy "folks"-ozik, de mégis, nagyon sokat előjönnek ezek a dolgok.

Ha kíváncsiak vagytok a glasgowi akcentusra, ami merőben különbözik attól, amit itt hallottam, látogassatok el egy kedves ismerősöm blogjára, aki hasonlóképp leírta az itteni nyelvvel kapcsolatos élményeit: http://ketvilagkozt.blogspot.co.uk/2013/07/a-glasgowi-nyelvjaras-es-akcentus.html

A non-stop buli paradoxona és a nappali élet

Most már volt 2 nyugodt napom, amikor mondhatom úgy, be vagyok már rendezkedve. Nem veszek el a városban, tudom mi, hol van, stb. Az idő pedig kevés. Túl sok mindent lehet, kéne csinálni, de erővel már nem bírom. Az éjszakák nagyon hosszúak, nappal pedig sok a teendő, az ember pedig egyre fáradtabb. Én speciel így vagyok ezzel, pedig nem is tolom nagyon keményen. Viszont 1-2 emberre ha ránézek, lesüt róluk, hogy 4 napja nem aludtak. Ezzel az a baj, hogy nagyon meglátszik, és szerintem nekik is jobb lenne, ha... de hát ők tudják...

Én kicsit szolidabb vagyok, nem akarok feltétlen zombi lenni. A hétfői gitározgatós, éneklős cucc olyan hajnali 3-4 tartott, kedden ennél kicsit visszafogottabb voltam. Bevált a sörcipelős megoldás, esténként viszem magammal, eliszogatom, és olcsón kijövök. Ma is vettem 5 fontért 8 üveg sört. Na de vissza a keddhez. Lementem a nagy tegnapi kezdeti buli helyszínére, és üres volt... úgyhogy felmentem a konyhába, ahol volt pár ember, és velük beszélgettem úgy éjfélig. Számomra ez a legjobb, így szeretek embereket megismerni, nem ordító zajban, hanem nyugodtan beszélgetve.

Négyen ragadtunk ott hosszabb ideig egy skót sráccal, meg két spanyol Erasmusossal. A kultúráinkról, szokásokról beszélgettünk. Sajnos a skótok sokszor klikkesednek, inkább egymással el-eltűnnek, úgyhogy jó volt most itt egy valakit tudni közöttünk, aki nagyon nyitott volt e téren. A két spanyollal megbeszéltem, hogy majd főzünk egymásnak, én nekik magyart, ők nekem spanyolt! :)

No és valahol itt lyukadunk ki a buliparadoxonhoz, vagy a buli bermuda háromszögéhez. Imádok itt lenni, csupa jófej ember, mindenhonnan a világról. De nem látom őket többé... 3000 újonc, ötször ennyi felsőbbéves egy több négyzetkilométernyi campuson, kb 15 kollégium. Összeakadsz nagyon sok mindenkivel, megtörténik életed legjobb beszélgetése, találsz valakit, akivel pont egy húron pendültök (szó szerint véve a gitáros srácok személyében), de aztán valahogy mindenki felszívódik. Neveket elvétve lehet megjegyezni, mivel naponta százaknak mutatkozunk be. Remélem egyszer véget ér ez a kör. Egyetlen biztos pontom egyelőre Brigi, illetve a két spanyol a közös konyhában! :D

Aztán a nappali élet. Sosincs elég idő aludni, reggel mindig hulla fáradt vagyok, alig tudok felkelni - és még se meló, se suli.

Kedden korán kellett kelni, mivel közelgett a híres-neves Advisor Appointment. Itt készülődött nekem a nagy harc, hogy lemondjam a nyelvészetet, és felvegyem az irodalmat helyette. Korán kiértem, mert bebiztosítottam az utam, nehogy elkéssek. Ismerkedhetnékem volt, úgyhogy a padon minden egyes embert leszólítottam amíg be nem ment (egyedül én voltam olyan gyök.. hogy 1 órával korábban odamenjek), de legalább nagyon jókat beszélgettem! :D És 4 nap után megdőlt egy nagy sztereotípia is: találkoztam egy nagyon szép, őshonos, 100%-ig brit lánnyal. Vagy ha mondjuk 4 napba telt, akkor csak megerősítést nyert.  No mindegy! :D Kicsit Emma Watsonra hasonlított.

Már a teremben, a tanáromra várakozva viszont kellemes meglepetés ért: ISMERŐSÖKBE botlottam, még pedig arra a pár emberre, akikkel pár napja együtt gitároztam éjjel. Akkor nem jutottunk el idáig (lassan már tabukérdés a mittanulszhonnanjöttél), de örömmel konstatáltam hogy mind irodalmat, vagy franciát fognak tanulni. Amikor elérkezett az idő, határozottan, de mégis szerényen előadtam a tanárnak a cserélési szándékomat. Erre ő rámnézett, rámmosolygott... és azt mondta, hogy oké, természetesen. 30 másodperc volt. Papírkáján áthúzza a nyelvészetet, irodalom odavés, és onnantól kezdve kész. Itt így megy. No para.

Ezután közösen megbeszéltük, hogy milyen tantárgyakat vegyek fel, melyik tetszik, stb... Összesen 120 kredit kell. Irodalomból lett egy Reading/Writing nevű kurzusom, ami tulajdonképpen egy szövegértelmezési, esszéíró gyakorlat, de közben végigvesszük a világirodalmat dióhéjban. Nem túl izgalmas, de át kell rajta esni, és mindenképpen hasznos, s a világirodalom azért mindenképp dob rajta egyet. Ennél érdekesebb a "Controversial Classics", amelyben olyan műveket olvasunk, amelyek hivatalosan nem klasszikus művek, de... de mégis? No erről fognak az órák szólni! :D

Franciából szintfelmérőt írunk majd, ami után beosztanak kezdő-haladó csoportokba, ez a tárgy majd a nyelvtanra fókuszál. Ezen kívül egy előadást lesz még, ami francia kultúra és irodalom. Ez tetszeni fog, csak értsem is! :) Mivel még 30 kreditem maradt, felvettem két tárgyat nagy szerelmemből, filozófiából. Morálfilozófia, "How should one live" tárgyam lesz az első félévben, alig várom!!! Második féléves cuccra már nem emlékszem, de az is valami jó elvont dolog volt! :P

Szóval újdonsült irodalmárként hagytam el a szobát. Ekkor még érvényesíttetni kellett a regisztrációs lapot, hogy megkapjuk a diákigazolványunk. A sorbanállás közben összeakadtam Klárival, egy magyar lánnyal, akivel eddig csak "tudtunk" egymásról, de most végre találkoztunk is. A magyar szó hallatára még egy Zsófi nevű lány is előugrott a semmiből, végül pedig már négyen, Nikivel kiegészülve hagytuk el az épületet. Körülbelül 5 perc alatt összejött a magyar csapat, arról nem is beszélve, hogy még ki rejtőzködik, és Brigi, vagy Bence merre járt ekkor. :D

A campuson ekkor a "Sport Fayre" volt. Minden nap van egy Fayre, volt egy Welcome, meg még sok másik lesz. De a szót máig nem tudom normálisan kimondani. Itt egy standra kiültek a bizonyos sportok promotálói, és megpróbáltak minket csatlakozásra rábeszélni. Én jelentkeztem úszásra, meg röplabdára, de igazából minden volt. Tényleg minden. Búvárkodás, HADIREPÜLÉS, ejtőernyőzés. Csak persze nem olcsó.

Viszont siettem haza, mert készültem első skóciai koncertemre. Végre találkoztam Elliottal, akivel napokat beszéltünk neten még nyáron, de eddig egyszer sem akadtam vele össze, pedig egy koleszban vagyunk. Nagyon kedves srác, egy kis skót faluból jött. Végig panaszkodott nekem, hogy milyen nagy ez a város, és nem tud tájékozódni... :D A belvárosba találkoztunk még 3 skót sráccal, akik szintúgy az egyetemre járnak, és egy bandában játszanak, stb... így mentem a koncertre, teljesen skót társaságban! :D

Vicces, hogy itt mennyire más az életszínvonal. Van kismillió gitárjuk, erősítőjük, pedáljuk, az lett a dumálásnak a vége, hogy bevesznek a bandába, és adnak nekem gitárt, mert nekik annyi van. :D Na jó, ez kis túlzás, de bőségesen fel vannak szerelve, az tény. Ezek a kis helyi bandák is 6-7 gitárt használtak, minden számhoz másikat.

A koncertről pedig... fantasztikus volt. Elvileg egy underground koncert volt új, kevésbé ismert, és egy feltörekvő zenekarral. A pub tele volt, igaz nem volt túl nagy a hely, csak kicsit lehettek többen, mint a mi búcsúkoncertünkön. A hely viszont... teljesen profi felszerelés, dob minden porcikája is kihangosítva, monitorhangfalak mindenhol. Egy kis átlagos bulihelyen egy Dürer-nagyterem szintű színpadkép. A többiek meg csak vonogatták a vállukat, hogy áh, ez csak egy kis átlagos hely, nem is olyan jó igazából.

A bandák pedig vérprofik voltak. Az énekes mindenhol baromi jól szólt, egy mellécsúszott hang se jött, jól kidolgozott dalok. Szégyelltem magam, komolyan. Ez "csak" egy kis klubkoncert volt néhány bandával, akik nem is olyan ismertek... de világszínvonalú produkciót adtak, bármelyik fesztiválra ki lehetett volna őket rakni. Egyik se volt tucatbanda, volt mindegyikben valami egyedi.

Az első banda nagyon érdekes volt. Punkos zene volt, de néha átment metalba, és a dalok tele voltak tüzdelve breakdownokkal. Hirtelen megállt a dal, vagy feszültségkeltő lelassítás, 1-1 másodperc teljes csend, szünet. Nem volt versszak-refrém-versszak-refrén, csak maga a dal. Mint egy szabad vers. Az első pár szám furcsa volt, de a végére egész megtetszett. De ilyen részeg frontembert se nagyon láttam még, a lábán alig bírt megállni. Az más kérdés hogy hibátlanul gitározott, az énekkel voltak csak néha bajok.

A második valami progresszív metál volt, nincs túl sok mondanivalóm róla, odatették magukat. A frontember megdicsért minket hogy nagyon aktívak vagyunk az első sorban! :D

Utánuk jött az első igazi nagy durranás. Egy jó nagy darab, tetovált, kopasz csávó volt az énekes, volt egy megjelenése. Rengeteg akusztikus betét volt a dalaikban, gyönyörűen kidolgozott gitártémák, amire a Kerry King hasonmás énekes kristálytiszta hangon dudorászott, egy perc után már fejhangon énekelt. Ekkor egy másodperc szünet... csend... majd sátáni grindcore üvöltés, 8 húros gitárok zúzzák lent a riffet, metalcore a javából... úgy váltogatta a hangszíneit a csávó, hogy csak néztem. Nem szeretem a hörgős zenét, de itt még az üvöltések is ott voltak, és a dalok szélsősége az állandó akusztikus betétekkel baromira üt. Aztán megnéztem hogy most alakult a banda, negyedik koncert volt, vagy valami ilyesmi... ja bocs.

Aztán jött az Akord, a kicsit híresebb, aberdeeni banda. Elliot mutatta őket még nyáron, és nagyon megtetszettek. Ők is hasonlóan progresszív metál, rengeteg akusztikus betéttel, de itt az énekes nem hörög, tisztán építi fel a dalokat. Ők sem ragaszkodnak a versszak-refrén-versszak-refrén dologhoz, de teljesen természetesen folynak a nóták, nagyon fogósak. Az énekes nagyon kedves, odamentem hozzá a koncertek előtt, s mondtam, hogy ez lesz az első bulim itt skóciában. Erre 5 óra múlva megjelenik mellettem a koncertjük után, és megkérdezi, hogyan tetszett, nagyon reméli, hogy nem csalódtam...

A rajongói, zeneszeretői oldalról is teljesen más a dolog. Csodálkozva néztem, hogy minden banda után egy ember felé csoportosul a tömeg, és CD-t, illetve pólókat vásárolnak. Fogyott mint a cukor, Ellioték is vettek. Kérdeztem tőle hazafelé, hogy ez pontosan mi, aztán elmagyarázta, hogy így szokták támogatni a bandákat, ő is pl. mindig vesz CD-t meg pólót, még akkor is, ha annyira nem voltak jók, mert tiszteletet érdemelnek, ha már idáig eljutottak, és nincs ingyen kicuccolni. És tényleg így megy ez. Tömegével mentek a pulthoz az emberek az Akord után is, és vásároltak.

Persze, itthon nem vagyunk túl jó anyagi helyzetben, de úgy érzem lenne mit tanulnunk a skótoktól. Arról nem is beszélve, hogy a bandák rettentően segítették egymást. Végignézték egymást az első sorokból, hívogatták az embereket hátulról, hogy menjenek előre, izzították a bulit. Erre nem tudok mit mondani... ilyen lenne egy átlagos klubkoncert Skóciában?

Nehéz kezdet

Minden kezdet nehéz, itt Aberdeenben sem volt másképp! :) Hajnali 2-kor kellett kelnem ahhoz, hogy kiérjek a 6-kor induló gépemhez, úgyhogy alvás nem volt sok, csak pakolás, és egy merő izgalom. Eleve az utolsó 2 éjszaka alig tudtam lecsukni a szemem, úgyhogy már elindulnom is teljesen kimerülten kellett.
A reptérre hamar kiértünk, igaz félálomban nem sok mindent fog fel az ember. Az első nagyobb eszmélésem az az volt, hogy felszálltunk. Nem repültem még soha, úgyhogy jócskán megnéztem, ahogy egyik pillanatról a másikra már a felhők fölött voltunk. Egy repülőt amúgy sokkal nagyobbnak képzeltem belülről.

A repülés maga gyorsan eltelt: még ébredeztem, vagy épp csak folytattam az előző két nap kábult ébrenlétét. Frankfurtban átszálltunk, végül pedig 11 körül megérkeztünk. Jelentős meglepetés volt, hogy az aberdeeni reptér szörnyen kicsi. Amíg Frankfurtban 1 órát csak buszoztattak minket, meg kavarogtunk emeletről emeletre több terminálon át, addig itt leszálltunk a repcsiről, és amikor elkezdtem a buszt keresni, csak egy sárga mellényes csávó integetett, hogy merre menjek. Kb 20 méter séta után már a csomagfelvétel volt, az egész reptéren pedig egyszerre összesen 2 gép fér el.

Így már annyira nem féltem, hogy hogyan fogjuk megtalálni az egyetem önkénteseit, és hogy felférünk-e a buszra. Ők maguk ugrottak a nyakunkba, hogy mi biztos az egyetemre jöttünk, és kövessük őket, mindjárt jön a busz, amivel elvisznek minket a koliba. De ezt többnyire csak kitaláltuk Brigivel, mivel két nagyon kedves, de skót diák várt minket, és őszintén szólva a bólógatáson kívül nem tudtunk mást csinálni. A lényeg viszont az, hogy rettentő segítőkészek voltak, és állandóan dumáltak nekünk, szóhoz sem jutottunk, úgyhogy nem is nagyon derültki, hogy nem éppen értjük őket! :P

A busz elhozott minket a koliba, gyorsan kipakoltunk, s csatlakoztunk az egyetem wifi-rendszeréhez. Nagyon gondoskodnak rólunk. Egy hatalmas welcome-pack várt minket teendőkkel, dátumokkal, lépésről lépésre útmutatókkal, tényleg készültek, és gondoltak arra, hogy messziről jövünk, és el vagyunk veszve. Szinte mindenhol sárga pólós egyetemista önkéntesek voltak, akik rögtön az emberek nyakába ugrottak segíteni, amint egy percre is bizonytalannak tűnt valaki. A koli szoba amúgy nagyon jó, szép tiszta, van egy ágy, egy szekrény, egy íróasztal, és egy random csap tükörrel a sarokban, amit csak 4-5 óra után vettem észre! :D A mosdó és a konyha közös, de színvonalas mindkettő. A fürdőben külön, zárható kabinok előtérrel, a konyhában több sütő, hütő, kóddal nyitható/zárható 8 emberre.

Kis emléksarok:

Nagyon fáradtak voltunk már ekkor, de az érkezés azért picit feldobott mindenkit. Elmentünk Brigivel vásárolni utána. Nagyjából ugyanaz van itt is, mint otthon. Tesco, Lidl, Aldi, Spar, kiegészítve egy Asda nevű bolttal, illetve egy Morrisons ( :D ) nevű üzletlánccal. A Morrisons a legolcsóbb, illetve szimpatikus is volt nagyon. Igyekszem nem tenni, de vásárlás előtt mindent átszámolok forintba, hogy azért képben legyek, mit és mennyiért veszek. Igaz néhány dolgot el lehet baromi olcsón csípni (1 kg kenyér 50 pennyért, nagy Flora margarin 1 fontért), néhány terméket csak drágán lehet megvenni, magyar viszonylatban. A sör ára csillagászati, egy pubban a legolcsóbb korsó sör is 4-5 fontnál indul. Én ekkor döntöttem el, hogy nem nagyon fogok inni. :D Végül a boltban vettem egy 4es pakkot 3 fontért, ez volt a legolcsóbb, és majd néha hurcolok 1-1 üveget házibulikba.

A vásárlás után egy itt élő magyar ismerősünk megmutatta Aberdeent. Az egész úgy néz ki, mint egy középkori város... Nincsenek dizájnbeli ízlésficamok, pl. egy modern épület a kastély mellett: itt ha új házat építenek, hozzáigazítják a környezetéhez. Emiatt lesz kicsit melankolikus a hely (minden ház szürke kőből épül), de gyönyörű szép. A kollégium Aberdeen egyik legmenőbb helyén, az óvárosban van, a Don Streeten. Ez az utca egy az egyben úgy néz ki, mint az Abszol-út. Végig kell rajta sétálni majd minden nap az egyetemig, de nem bánom. :D Kikövezett út, ősrégi épületek, kávézók, kisboltok. Ebből az óvárosi részből kifelé haladva csökken a régi épületek száma is, de mint korábban írtam, a stílus megmarad, csak újabb építésű házakkal.

Ami viszont culture shock, az a bal oldali közlekedés... Az európai ember megszokja, hogy "balranézek, jobbranézek", aztán akkor is nézhet, ha jobbról elcsapja egy autó az útra lépve. Nagyon oda kell figyelni. Azt hinné az ember, hogy "á, csak az ellenkezője, könnyű lesz", de egy születésünktől fogva belénkvert dolgot nagyon nehéz átformálni. Semmit nem szabad rutinból csinálni itt. A jobb oldali kormány is nagyon vicces a kocsikon. A közlekedésről még: nagyon sok a kétemeletes busz! :) Imádom őket.

Mire hazaértünk, én csak egy dolgot akartam: aludni. Már alig álltam a lábamon. Szomorú voltam kicsit, mivel egy emberrel sem beszéltem különösebben, csak Brigivel meg Bencével, angolul talán nem is beszéltem dél óta. Persze mentek már a bulik, emberek rohangáltak fel-alá, de annyira nem volt kedvem semmihez, hogy ledőltem, és zzzz. Sajnos többször felébredtem éjszaka 1-2 őrjöngő ember miatt, de 13 órát sikerült aludni, kisebb megszakításokkal.

Az volt a baj az első nappal, hogy rettentő kimerült voltam. Emlékszem rá, de mintha csak egy álom lett volna, egy film, vagy valami ilyesmi. Kedvem se volt nagyon a dolgokhoz, a végére már járni is alig tudtam. Mindenesetre, épségben megérkeztünk egy csodaszép városba, ami 4 évig az otthonunk lesz! :)

Sikerült kialudnom magam, jó kedvvel keltem, úgyhogy készen álltam a nagy napnak, ami sokkal jobb lesz, mint az első, ami nagyon nehezen indult! Bele kell ebbe szokni... Ez a nap is vásárolgatással indult, tulajdonképpen köröket futottunk a kolesz és a boltok között, mindenhova benéztünk, megvettük, ami kell. Azért sok mindenre szükség van, ha az ember így berendezkedik.

A nap egyetlen negatívuma a telefontársaság volt. Elmentünk a 3 nevű szolgáltatóhoz (3 penny = 1 perc hívás bárhova a világon), hogy vegyünk SIM-kártyát. A csávó nagyon lelkes és segítőkész volt, de elfelejtette mondani, hogy a kártya csak okostelefonnal működik, úgyhogy most úgy néz ki, hogy kidobtunk 10 fontot. Mindenesetre visszamegyünk majd reklamálni, mivel a csávó erről egy szót sem szólt. Ennyire egyértelmű lenne hogy mindenkinek okostelefonja van itt?

Közben már kezdtek lassan az ismeredtségek is csordogálni. A konyhában összefutottam 1-2 szomszéddal, váltottunk pár szót, mindenki nagyon kedves. Ez általános. Az emberek nyitottak, mosolyognak. Délután elmentünk egy Juudit (két u-val) nevű észt lánnyal a tengerpartra. Érdekes, mert semmi különös nem vetíti előre. Mész a kastélyok között, egy focipálya, és jéé tenger. Ez volt az első alkalom, hogy valakivel hosszan beszélgettünk, eddig a fáradtság és félénkség együttesen nagyon legyőzött. Ennek a napnak viszont az ismerkedés céljával vágtam, vágtunk neki! :)

A legjobb viszont ez után jött. Megbeszéltük, hogy a tengerpart után menjünk be a kolesz társalgójába a többiekkel beszélgetni. És húúú... na végre megtört a fáradtság, és a félelem jege. :) Órákig beszélgettünk mindenkivel, oda-vissza járkáltunk, legalább 20 emberrel megismerkedtem részletesebben. Mindenki odajött köszönni, ezt a szokást én is átvettem. Senki nem nézi le a másikat, örömmel fogadnak, bemutatkoznak. Persze van, akikkel jobban passzol az ember, de mindenki rettentő nyitott.

És sok a skót. Némelyikük egész érthetően beszél, meg nyílván már hozzá is szoktunk az akcentushoz, viszont van két srác Glasgowból, akiknek egy szavát nem értem. Nagyon kedvesek, és valamiért állandóan odajöttek hozzám és mondták, de legalább 3-4x vissza kellett kérdeznem, mire felfogtam, mit akarnak. Érdekes volt. Egy lengyel lánnyal nagyon jóban lettem, illetve egy skót sráccal is.

Mindig akkor jönnek a legjobb dolgok, amikor az ember nem számít rá, vagy amikor épp valami rossznak tűnő dolog veszi kezdetét. Éjfélkor a biztonsági őr bezáratta a társalgót, és mindenki lézengeni kezdett. Hárman (a lengyel csaj, a skót srác, meg én) néhány ember után mentünk és felfedeztük, hogy itt van közvetlenül mellettünk egy másik koli is! :D Bementünk, és egy olyan eszméletlen jó társaságra bukkantunk, akikkel még sokáig múlattuk az időt. Mind skótok voltak. :D Volt gitár, harmonika, zenéltünk, énekeltünk.

Ebben a pillanatban először otthon éreztem magam.

És akkor ezzel a szép mondattal le is zárom ezt a bejegyzést! :)